Miskolci Komposztálási Program

A háztartási hulladéknak csaknem 30%-a szerves anyag, melynek hasznosítására a nagyvárosi körülmények között is törekedni kell. Miskolc Város Polgármesteri Hivatala ezért létesített a Regionális Hulladékfeldolgozó Telepen komposztáló teret (AVE Miskolc Kft. kezelésében), és ezért szorgalmazza civil szervezetek bevonásával a házi komposztálás népszerűsítését és gyakorlati megvalósítását is.

 

 

 

A Zöld Kapcsolat Egyesület kidolgozott egy programot, melynek célja elsősorban a házi komposztálás gyakorlatának és ismereteinek elterjesztése. Ez azért elsődleges, mert ez jelenti a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldást a kezelés szempontjából - nem kell kilométereket utaztatni a szerves „hulladékot“. A szerves hulladékok hasznosításával egyrészt csökken a lakossági szemét biológiailag bomló anyagtartalma), másrészt csökkenthető a szemétdíj.

 

 

 

 

A program során az elmúlt két évben már 800 miskolci lakos számára tartottak tájékoztatót és adtak át komposztkereteket. A vállalkozó szellemű miskolciakkal használatbavételi szerződést kötnek, így a ládák élete nyomonkövethető: aki aláírja, annak három évig rendeltetés szerűen kell használnia a keretet, illetve a szervezet referense személyesen tanácsot ad és meglátogathatja a kertet.

Komposztáló kampány-standdal iskolákat látogatnak, megjelennek a városi rendezvények jeles napjain. Telefonon, személyesen, helyszínen is komposztálási tanácsadással segítik az érdeklődőket. Lehetőség nyílik házi aprítékoló berendezések, szakirodalom kölcsönzésére, vagy ismeretterjesztő kiadványok átvételére. Két alkalommal komposztmester képzést szerveztek, oktatási intézményekben előadásokat és bemutatókat tartottak.

A Komposztálási Program megvalósításának következő állomása volt annak a Bemutató Komposztkertnek az átadása, amelyet az Avasi Arborétumban hoztak létre számos miskolci önkéntes segítő közreműködésével. A cél a lehető legtöbb formájú és működésű házi komposztálási eljárás bemutatása, szervezett csoportokban lehetőség nyílik a gyakorlati oktatásra is.

A komposztkertben bemutatják a különböző komposztkereteket, ládákat, a silós komposztálást, a komposzt toalettet. Ugyancsak szemléletformálási céllal csatlakozott a Zöld Kapcsolat a Magyar Madártani Egyesület Madárbarát kert programjához, 12 madárodút és etetőt, valamint madáritató tavat alakítottak ki. A „gyógynövényspirál” pedig az értékes komposzt felhasználási lehetőségeit mutatja be.

További információ:

F. Nagy Zsuzsanna
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Zöld Kapcsolat Egyesület
3525 Miskolc, Kossuth u. 13. 1. emelet
Tel: 46/382-095; Tel/fax: 46/505-077
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: http://www.zoldkapcsolat.hu

rss
Карта